Megérkezett a város vándorsólymainak új generációja. A fészekben idén összesen hat fióka cseperedik – egy tojó és öt hím –, akik szépen fejlődnek. A kis sólymok ma 36 naposak, és a szakemberek tervei szerint június elején hagyják majd el a fészket, hogy megkezdjék első repüléseiket.
A madarakra már felkerültek az azonosító gyűrűk is, amelyek fontos szerepet töltenek be a megfigyelésükben és későbbi nyomon követésükben.
Örömteli hír, hogy a tavalyi fiókák közül kettő továbbra is Dunaszerdahely környékén mozog. A szakértők szerint ugyanakkor teljesen természetes, hogy a fiatal vándorsólymok életük első éveiben nagyobb távolságokra kóborolnak, ezért a többi tavalyi madár visszatérésében is bíznak.
A dunaszerdahelyi sólyomprojekt 2025-ben indult, és már az első évben sokak figyelmét felkeltette. A város lakói azóta is nagy érdeklődéssel követik a madarak életét. Ahogy tavaly, úgy idén is szeretnék bevonni a lakosokat a kis sólymok történetébe: Dunaszerdahely városa ezúttal is várja az ötletes névjavaslatokat a fiókák számára. Ön milyen neveket választana nekik?
https://dunstreda.sk/hu/megerkezett-varos-vandorsolymainak-uj-generacioja